Emmanuel Macron és 13 további állam- és kormányfő is célszemély lehetett a Pegasus számára
Azt még nem tudni, tényleg megfigyelték-e a francia elnököt és további 13 politikust.
Azt még nem tudni, tényleg megfigyelték-e a francia elnököt és további 13 politikust.
A Pegasus-féle megfigyelési ügyben több beadvány is érkezett már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz.
Hamarosan egy harmadik érintett francia újságíró is az igazságszolgáltatáshoz fordul.
Adrien Beauduint nem lepte meg, hogy megfigyelik. Szerinte az Orbán-rendszer nem törődik a jogszerűséggel.
A belügyminiszter Szél Bernadett kérdésére reagált, és kész a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén is válaszolni, bár a Fidesz frakciója nem tartja indokoltnak annak összehívását.
A Centrál Médiacsoport tulajdonosa is a Pegasus-ügy megfigyeltjei között volt. Ügyvédje szerint jogi lépéseket vizsgálnak.
A Miniszterelnökséget vezető miniszer szerint nem a kormány dönt arról, milyen eszközt használnak megfigyelésre.
Carine Kanimba mellett még 3500 ruandai állampolgárt hallgattak le.
A kormánypárti publicista ezzel reagálna a lehallgatási botrányra.
Érkezett feljelentés, de még vizsgálódnak.
A 8 évvel ezelőtti kémbotrány főszereplője azt mondja, a Pegasus-ügyhöz képest piti dolog az, amit ő annak idején nyilvánosságra hozott az amerikai titkosszolgálatok által végzett világméretű lehallgatásokról.
A Pegasus gyártója ugyan nem árulta el, kik voltak a vevőik, de a Washington Post szerint a cég egy volt alkalmazottja megerősítette a magyar kormány érintettségét.
Az Amazon felhőszolgáltató platformját használta a Pegasus kémprogramot gyártó cég.
Megengedhetetlen a Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint, hogy állami szervek olyan módszerekkel végezzenek titkos lehallgatásokat, melyek sérthetik az Alaptörvényt is.
India, Marokkó és Ruanda is feszülten válaszolt a riporterek kérdéseire, mindenhol tagadják az érintettséget a lehallgatási botrányban.
A bizonyítékok fényében egyre reménytelenebb tagadni a megfigyeléseket Nemes Dániel információbiztonsági szakértő szerint.
A Fidesz az amerikai lehallgatási botrány idején még cselekvőkésznek mutatkozott.
A lap szakértője szerint egyébként is természetes, hogy kémkedik a magyar állam.
Az izraeli sajtó egy jégkrémmel van elfoglalva, miközben egy izraeli cég lett a főszereplője minden idők egyik legdurvább megfigyelési botrányának. Az NSO sosem volt népszerű cég Izraelben, tevékenységét évek óta botrányok övezik világszerte. Az izraeli védelmi minisztérium azonban egyelőre nem engedi el a példátlan hatóerejű kémprogramot exportáló cég kezét.
Aktivisták, jogászok és disszidensek lehetnek veszélyben több országban.